Nem mondok vele újat, hogy a mai filmek sokban különböznek a 10-20-40 évvel korábbi művektől.
A különbség sokrétű és különböző részletekben vehetjük észre nyomait: komputer grafikai minőség, mennyiség; megcélzott közönség (12-es, 18-as karika); téma választás.
Mostanában azon töprengtem, hogy vajon miért lehet ez (miért érzem speciel én azt), hogy napjaink filmjeiben (nem mindben, tisztelet a) sokszor tetten érhető valami nehezen megfogalmazható bárgyúság, a nézői hozzáértés, felfogóképesség megkérdőjelezése.
Ezen gondolatot próbálom körül járni, filmes emlékeim, tapasztalataim segítségével.
Mire is utaltam egész konkrétan?
Nehéz megfogalmazni, nehéz körül írni, hogy melyek azok a paraméterek, részletek, amelyek esetén én azt gondolom a mai filmek (közül sok) túlontúl gyerekesen, bárgyúan tárják elénk a történetet, nagyon sok a véletlen szerepe a cselekmény alakulásában, sokszor a forgatókönyv (beszélgetések, történések)mintha gyereke közreműködésével készült volna.
Általában nem szeretem a bugyutának gondolják a nézőt, aki úgyse vesz észre semmit, nem akarja elemezni a filmet; elég a nézőnek, ha jó a látvány, egyszerű a motiváció.
Példaként nézzük a legfrissebb Star Wars-t:
-A főszereplő új barátja, Poe (aki szintén főszereplő lesz) közös lezuhanásukkor, úgy tűnik meghalt-> de nyilván nem és teljesen váratlanul tér vissza, pont amikor szükség van rá
-Han Solo-t 2 banda is kergeti és éppen ott érik utol, ahol hogy-hogynem egy szörny mindenkivel végez, kivéve a főhőseinkkel
-A főgonoszok (Hux, Kylo) mint a csibész gyerekek úgy veszekednek a hologram főnökük előtt
-már nem elég a bolygóromboló űrbázis, most már bolygóromboló bolygót kell elpusztítani
-jön a nagy ötlet, lépjünk ki a hiperűrből a bolygó atmoszféráján belül
Mese vagy nem, nekem ezen részletek nagyon feltűnőek és zavaróak; én jól átgondolt, logikus, koncepcióra épülő történetet szeretnék látni és nem olyat, amit akár gyerekek egy csoportja összedob egy filmes szakkör keretein belül.
Ellenpéldaként a Hateful 8-et tudnám említeni. Star Wars után láttam nem sokkal, így még szembetűnőbb volt a különbség.
Mondjuk Tarantinó minden szempontból különc rendezőnek számít és lehet valamennyire az Ő filmjeihez fűződő szimpátiám mondatja velem, de mégis azt gondolom, hogy nála (vagy most épp a H8 esetén) üdítő az a váratlan, alig kiszámítható történet folyam, amivel mindig meg tudja lepni a nézőket; ki a hős, ki a gonosz? ezen kérdésekre érkező válaszok sokszor változnak a film során, megadva azt a légkört, bizonytalanságot, ami miatt vágyod a film megtekintését (SW esetén nyilván győznek a jók, de előtte már-már elbuknak, a gonosz-jó csatája nem hoz döntést, stb).
…